Az iraki hírszerzés elfogta az Iszlám Állam terrorszervezet egyik magas rangú tagját, Számi Dzsászim al-Dzsaburit, aki a csoport pénzügyeinek irányítója, illetve korábban a 2019-ben likvidált vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak a helyettese volt - közölte hétfőn a Twitteren Musztafa al-Kádimi iraki kormányfő.
Megtartotta első ülését az Afganisztánban hatalomra került tálibok kormánya, a hétfői tanácskozáson új útlevelekről és személyi igazolványokról született döntés - közölte Zabihullah Mudzsáhid, a radikális iszlamisták szóvivője.
A tálib kormányerők vasárnap késő este megsemmisítették az Iszlám Állam egyik sejtjét Kabul északi részén - közölte a mozgalom szóvivője, miután az afgán fővárosban egy mecset előtti robbanás több civilt megölt és megsebesített.
Egy tálib ellenőrző pontnál nyitottak tüzet ismeretlen támadók a kelet-afganisztáni Dzsalálábádban szerdán, a merényletben két tálib és egy civil járókelő meghalt - közölték biztonsági források és szemtanúk.
Francia csapatok végeztek Adnán Abu Valíd asz-Szahravival, az Iszlám Állam Nagy-Szahara (ISGS) terrorszervezet vezetőjével - jelentette be csütörtökre virradóra Emmanuel Macron francia elnök a Twitteren. "Ez újabb jelentős siker a Száhel-övezet terrorszervezetei ellen folytatott küzdelmünkben" - hangsúlyozta a francia elnök.
Oknyomozó videót közölt a New York Times, melyben kiderítették, hogy az Egyesült Államok a kabuli repteret ért öngyilkos merényletsorozat után egy amerikai segélyszervezet dolgozóját és családját is lebombázta, akinek semmi köze nem volt a terrorcselekményhez.
Az Európai Unió elkötelezett a terrorizmus minden formája elleni küzdelem mellett, ugyanis a szélsőséges erőszak az egyes országok destabilizálása mellett veszélyt jelent a nyugati demokráciára és annak értékeire is - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője pénteken.
Az Egyesült Államok hétfő este véget vetett a 20 éve tartó afganisztáni háborúnak, ezzel befejeződött az amerikai történelem leghosszabb háborúja - jelentette be kedden a Fehér Házban elmondott beszédében Joe Biden amerikai elnök.
Lekapcsolta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet propagandacsoportjának egyik oldalát az Amazon felhőszolgáltató platformja, az Amazon Web Services (AWS) - adta hírül a The Washington Post című amerikai napilap.
Sokan örülnek a tálibok győzelmének Afganisztánban, de aligha lesz tartós a béke az országban, a következő években az Iszlám Állam és a tálibok harcolnak majd a stratégiailag fontos északi területek ellenőrzéséért – mondta el a Portfolio-nak Yousufi Qais, nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakértő. A Magyarországon élő afgán állampolgár gyermekként élte meg az első tálib hatalomátvételt, elmondta, hogy régen rettegtek a táliboktól, de most az iszlamista szervezet új arculatot próbál fenntartani, ami valószínűleg csak addig tart majd, amíg az amerikai katonák az országban vannak. Az afgánok közül sokan a bűnözés és a korrupció visszaesését várják, de valószínűleg inkább munkanélküliséget, élelmezési problémákat és megélhetési válságot hoz majd az eleve gazdaságilag igencsak rossz állapotban lévő országban a tálib hatalomátvétel.
Az amerikai hadsereg közölte szombaton, hogy visszavágott az Iszlám Államnak, légitámadásban megölve a terrorszervezet egyik tagját Afganisztánban, kevesebb mint 48 órával a kabuli repülőtérnél elkövetett, a szervezet által vállalt robbantás után, amelyben 13 amerikai katona és 169 afgán vesztette életét.
Az Iszlám Állam vállalta magára azokat a robbantásokat a kabuli repülőtéren, amelyek a tömegben történtek csütörtökön és amelyek több tucatnyi egyéb származású ember mellett 12 amerikai katonát megöltek, és további 15 amerikai katonát megsebesítettek. Az események átírták Joe Biden amerikai elnök csütörtöki programját, péntekre halasztották ugyanis a Naftali Bennett izraeli miniszterelnökkel tervezett tárgyalását, és csütörtök este magyar idő szerint 11-kor beszédet mond az amerikai népnek. A kimenekítési akció közben történt robbantás ugyanis a rémálom-forgatókönyv megvalósulását jelenti Biden számára, hiszen a felpörgetett, kaotikus mentőakció során eddig arra hivatkozhattak a fehér házi illetékesek, hogy nem volt amerikai áldozat.
Több robbanás történt a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Reptér körül. Amerikai médiaforrások szerint a menekülő afgán civilek tömegében robbantott az Iszlám Állam egy öngyilkos merénylője. Még nem tudni, pontosan hány áldozata van az incidensnek, de az eddigi információk alapján legalább négy amerikai katona és 13 afgán civil meghalt. cikkünket több aktuális információval is frissítettük, ahogy lentebb jelezzük.
Az Egyesült Államok a kabuli repülőtér elleni dzsihadista támadás közvetlen veszélyére figyelmeztetett vasárnap, megerősítve ezzel korábbi értesüléseket, miszerint az Iszlám Állam terrorszervezet esetlegesen merényletre készül a légikikötő térségében.
Vasárnap jelentette be a Pentagon, hogy egy nagyon ritkán használt programot aktiválnak, ez arra kötelezi a kereskedelmi járatokat, hogy nemzeti vészhelyzet esetén segítség a kormányt – számol be a hírről a The Wall Street Journal.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fenyegetése miatt új módokat kell találnia az amerikai hadseregnek, hogy a kabuli repülőtérre el tudja juttatni az evakuálásra kijelölt személyeket - közölte szombaton egy magas rangú amerikai tisztségviselő.